Békegalamb

2022.11.28

A galamb békeszimbólumként való használata a kereszténység korai időszakából származik, amikor a keresztséget egy olajágat csőrében tartó galambbal ábrázolták, és ezt a sírköveken is megjelenítették.

A galamb szimbólum elterjedése

A galamb eleinte a béke szubjektív személyes megtapasztalását, a lélek békéjét jelképezte, és a legkorábbi keresztény művészetben a keresztség ábrázolásait kíséri. A második század végére már a társadalmi és politikai békét, "békét a nemzeteknek" is jelképezte, a harmadik századtól pedig konfliktus ábrázolásokon kezdett megjelenni.

 A római katakombákban található keresztény feliratokon is megjelenik a galamb, néha az in pace (latinul: "békében") szavak kíséretében. Úgy tűnik, hogy ezt a képet az evangéliumi hasonlatból származtatták, és kombinálták az olajág szimbólumával, amelyet már a görögök és a rómaiak is a béke jelképeként használtak. A galamb és az olajág a Noé bárkáját ábrázoló keresztény képeken is megjelent. Az olajág keresztény szimbolikája, amelyet mindig egy galamb visz magával, a görög nyelvhasználatból és a héber Biblia Noé történetéből származik: Noé története azzal végződik, hogy egy galamb hoz egy frissen szedett olajfalevelet, amely az özönvíz utáni élet jele, és annak, hogy Isten Noét, családját és az állatokat a szárazföldre vitte.

A konstantinápolyi béke előtt, amelyben Róma Konstantin megtérése után felhagyott a keresztényüldözéssel, Noét általában imádkozó testtartásban ábrázolták, egy galamb repül feléje vagy száll le kinyújtott kezére. Graydon Snyder szerint 

a Noé-történet lehetőséget nyújtott a korai keresztény közösségnek arra, hogy a vallásosságot és a békét olyan módon fejezze ki, amely ellenállt a római üldözés fenyegető környezetének.

Ludwig Budde és Pierre Prigent szerint a galamb inkább a Szentlélek leszállására utalt, mint a Noéval kapcsolatos békére. A konstantinápolyi béke után, amikor az üldözés megszűnt, Noé ritkábban jelent meg a keresztény művészetben.

A negyedik században Szent Jeromos latin nyelvű Bibliája a Noé-történetben szereplő héber alay zayit szót ramum olivae-nek, (olajág) fordította, ami valószínűleg a keresztség által hozott béke és az özönvíz végével elhozott béke keresztényi megfeleltetését tükrözte. 

Az ötödik században Szent Ágoston megerősítette az olajágnak mint a béke szimbólumának keresztény átvételét, amikor azt írta, hogy 

az örök békét jelzi az olajág, amelyet a galamb hozott magával, amikor visszatért a bárkához.

Későbbi galamb ábrázolások

A középkorban egyes zsidó kéziratokban, amelyeket gyakran keresztények illusztráltak, szintén olajággal ábrázolták Noé galambját, például az Arany Haggada.

Az angol Bibliák a 17. századi King James Bibliától kezdve, amelyek Noé történetét közvetlenül héberből fordították, a héber aleh zayit-ot olajfalevélként, nem pedig olajágként adják vissza, de ekkorra már szilárdan rögzült a galambnak az olajággal mint a béke szimbólumával való társítása Noé történetében.

Később megjelent a 18. század végi amerikai bankjegyeken is, majd pedig az 1811-ben megalakuló The London Peace Society címerévé választotta.

Ezt Picasso koronázta meg, mikor az ő litográfiáját, a La Colombe-t (A galamb) választották az 1949. áprilisi párizsi Béke Világtanács emblémájának. Az 1950-es sheffieldi ülésen elmondta, hogy az apja tanította meg galambot festeni.

Beszédét ezzel fejezte be:

Kiállok az életért a halál ellen; kiállok a béke mellett a háború ellen.