Célunk és megoldásunk

2022.11.24

A belső békét, a magunkkal kapcsolatos elégedettséget saját magunk és mások megértésével, elfogadásával lehet elérni.

Először bennünk legyen béke

A belső békénket azzal tudjuk gyengíteni, ha magunkkal, ezáltal másokkal szemben olyan hibákat követünk el, mely veszteség érzést, szégyent, lelkiismeret furdalást okoz bennünk, és másokban. 

A saját magunk, érzéseink, cselekedeteink okainak megértését és mások elfogadását azzal javíthatjuk, ha növeljük önismeretünket, emberismeretünket és a társadalom működésének szabályait. Ha rendelkezünk ilyen tudással, képesek vagyunk a békével és boldogsággal kapcsolatos vágyainkat elérni és segíteni másokat is ebben. 

Békésen álljunk mindenkihez

Ha ilyen módon fordulunk az ellenségeskedők felé, lehetőséget teremtünk számukra a saját, ezzel együtt az emberiség békéjének megteremtésére. Ennek a folyamatnak egy fontos eszköze, mikor az egyének nagy része bátran, tudatosan és rendszeresen kifejezi vágyait, sikereit, terveit, ezzel kimutatva a kiszámítható stabil környezetet, azaz a béke iránti vágyát, és elvárásait.

Együtt a békéért

Célunk az ellenségeskedés, a háború elmulasztása azzal, hogy rendszeresen kifejezzük békés szándékainkat és a békére vonatkozó vágyunkat.

Egyszerűen azt szeretnénk elérni, hogy az emberek természetükből fakadó pozitív megnyilvánulásai soha nem látott mértékben növekedjenek és meghaladják a rossz érzéseket keltő kommunikációkat, ezáltal egy békésebb környezet jöjjön létre.

Fontos azonban tudni, hogy nem támogatunk semmilyen politikai csoportosulást, pénzügyi érdekkört, érdekérvényesítő szervezetet, ideológiát, vallási csoportot, filozófiai áramlatok vagy a bolygó állapotán változtatni kívánó bármilyen mozgalmat. 

Így teszünk mi a békéért

Létrehoztunk és folyamatosan bővítünk egy olyan internetes felület-rendszert, ahol mozgalmunk tagjai biztonságosan és nyíltan kommunikálhatják a pozitív jövőbe vetett hitüket.

  • Itt teret kaptok vágyaitok, terveitek, céljaitok, kellemes élményeitek és javító ötleteitek megosztásához.
  • Lehetőségetek van másokat inspirálni és inspirálódni a nektek tetsző tartalmakból anélkül, hogy negatív hangvételű kritikákat kapnátok.
  • Olyan fizikai és online rendezvényeket szervezünk, melyek résztvevői jelenlétükkel támogatják és hitet tesznek a békés és egymást támogató együttélés mellett.

Ezek a felületek és rendezvények szabadon látogathatók számodra, amennyiben szándékod támogató jellegű, és cselekedeteid nem okoznak ellenséges érzéseket a többi résztvevőben.